Átadtuk az idei Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjakat

Vasárnap lezajlott a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál záróeseménye, amelyen átadtuk az idei Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjakat.

A díjátadó előtt a fesztivál látogatói egy kerekasztalbeszélgetésen és a vásártérben ismerkedhettek meg a jelöltekkel, de ha ez mégis elmaradt volna és még a jelöltekkel készült interjúkat (ld. alul) sem olvasták volna, úgy a rövid ismerkedést Vass Róbert képregényalkotó pótolta az általa vezetett műsorban. Az Alfabéta-díjakat a zsűri elnöke, az MKSZ ügyvivője, Szabó Zoltán Ádám adta át, a Korcsmáros Pál-díjakat pedig a család képviseletében Korcsmáros Gábor, a Képes kiadó vezetője adta át.

Dancs Enikő Bianka felvétele

Lássuk tehát az idei díjazottakat!

A 20 oldal alatti terjedelmű Kép-novella kategóriában Farkas Balázs (szöveg) és Korbuly Ági (rajz) Apró és nagy dolgok képregénye nyert, mely az Átváltozások 1. antológiában jelent meg. A munkát Pilcz Roland képregényalkotó méltatta:

“A rövid sulisztori állatfigurái cukik, jópofák, de elsősorban egészen emberiek; apró életképekben mutatják be az iskolás lét nyűgjeit, szépségeit, kihívásait. Mind a rajz, mind a színek egyszerűségükben, üdeségükben megnyerőek, szinte lebegnek.

Ági és Balázs ügyesen használják a képregény eszköztárát, miközben nem törekszenek reneszánszi fellegekbe, történetük nincs túlmagyarázva, a befogadóra bízzák az apró és nagy dolgok megfejtését. Bár ilyen laza tudtam volna lenni, mikor 2005-ben az első Kalyber Joe képregényemet rajzoltam. Szívesen látnék a szerzőktől egy nagyobb lélegzetvételű történetet is!”

Dancs Enikő Bianka felvétele

Az önállóan megjelent 20 oldal feletti terjedelmű Kép-regény kategóriában Rédei Viktória és Gyuricza Márta szerzői kiadásban megjelent közös munkája, Az Ezerfejű Történetei – Első: A vadász nyert. Benczédi Anna Júlia, Alfabéta-díjas rajzoló méltatta élőszóban, amelyről átirattal ugyan nem rendelkezünk, de gondolatait utólag összegezte számunka:

„Szórakoztató, okos, nagyon jó humorú, szerethető és emlékezetes karakterekkel, jól levezetett történettel, természetesen hangzó párbeszédekkel. Többször hangosan felnevettem. Jó volt elmerülni ebben a komplex világban. A képi világa teljesen elvarázsolt, nagyon jó megoldásokat használ, következetesen, letisztult stílusban. Emellett részletgazdag, jól megkomponált, imádom ahogy a dekoratív elemek a történetmesélés részévé válnak (a whiskys üvegekből kirakott rozetta az egyik kedvencem). Alig várom a második kötetét!”

Dancs Enikő Bianka felvétele

A hagyományosan már korábban kihirdetett Korcsmáros Pál-díjat is átadtuk annak jogos tulajdonosának, Németh Leventének. A szövetség nevében Kertész Sándor, képregénykutató, szintén a díj birtokosa méltatta „Levi” teljesítményét.

“Mindenek előtt, tisztelet Korcsmáros Pál leszármazottjainak, akik ápolják a kiváló rajzoló életművét és minden évben elismerik egy kiváló alkotó képregényes munkásságát a Korcsmáros Pál díj odaítélésével. Egy gyűrű mindenek felett. Ez az én véleményem. Még ha nem is gyűrűről is van szó. Ezt a dijat a család képviseletében Korcsmáros Gábor adta át, Korcsmáros Pál unokája, a Magyar Képregényszövetség szakmai javaslata alapján. És ez itt a lényeg. Egy szakmai elismerést az elmúlt években végzett kiemelkedő munkáért és konkrétan a 2024-ben megjelentetett Hősök tere című képregényért. Munkássága révén el kezdtük komolyan venni a hazai képregénykiadást. Miközben a szuperhősök elárasztották Magyarországot és egyre inkább esélytelennek tűnt a hazai rajzolók munkáinak megjelentetése, Németh Levente gondolt egy merészét és kikacsintott az alkalmazott grafika, a reklámgrafika taposómalmából hogy elkészítsen egy történelmi képregényt. Magyarországon szokatlan képszerkesztéssel, változatos nézőpontokkal, dinamikus történetmeséléssel. Pedig a reklámgrafikában is sikerült kiemelkedőt alkotnia, hiszen 2010-ben Aranyrajszög díjjal ismerték el munkáját. De nem csak megrajzolta a Királyok és keresztek képregényt, hanem (Magyarországon szokatlan módon) el is akarta juttatni a közönéghez. Készített plakátot, szóróanyagot, teljes arculatot, magyarul hasznosította a reklámszakmában évtizedek alatt megszerzett tapasztalatát. Komolyan veszi, amit csinál, mert vallja, hogy másképpen nem is lehet. Járja a nemzetközi képregényfesztiválokat, könyvvásárokat, amelyeken Mészáros János barátjával, író munkatársával, menedzserével, elhitetik a világgal, hogy van magyar képregény. Lesz magyar képregény. Tesznek, sokat tesznek a hazai képregénykiadás újjáélesztéséért. Köszönet érte. Németh Levente kiváló grafikus és jó ember. Tiszteli a tehetséget, elismeri az elvégzett munkát és lehetőségei szerint szervezi az újabb és újabb albumok piacra kerülését.  Maga köré gyűjti a legkiválóbb magyar képregényrajzolókat, hogy közösen, egymást inspirálva kihozzák magukból a legjobbat, segítsék egymás munkáját. Jó vele beszélgetni, mert lelkes és meggyőző. Hisz abban, amit csinál. Hiszem én is, hogy sok szép képregényoldalt, címlapot, reklámgrafikát látunk még tőle. Ehhez kívánok neki jó egészséget! Gratulálok!”

Dancs Enikő Bianka felvétele

A teljes Magyar Képregény Szövetség nevében gratulálunk a győzteseknek és minden képregényrajongó nevében köszönjük minden alkotó tavalyi kitartó munkáját!

Az átadóról készült valamennyi fotó megtekinthető itt:

A jelöltekkel készült interjúkat az alábbi linkeken keresztül lehet elolvasni:

Koska Zoltán (Lyolyabi és Rizmiráng)
Lamm Lenke (Nem vagyok ideális, Itt hagytad nekünk a zajt)
Szabó Csaba és Fritz Zoltán (Magyar rocktörténet)
Rédei Viktória és Gyuricza Márta (Az Ezerfejű történetei)
Poór Dorottya (Igaz történetek: Bébi)
Mészáros János (A népet szolgáltuk)
Cselőtei Zsófia Olga (Cirkusztanoda, Az utolsó járat)
Korbuly Ági (Apró és nagy dolgok)
Terebesi Gyula (A népet szolgáltuk)

Korcsmáros Pál-díj:

Interjú Levivel, az idei Korcsmáros-díj várományosával

A honlap további használatához kérünk fogadd el a sütiket További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás