Nagy Marci képregényalkotót és animációs filmrendezőtrövid időn belül másodjára jelölték Alfabéta-díjra a „kép-novella,” azaz rövid képregényes alkotások kategóriában. 2019-ben a TYA antológiában megjelent Elsie, most pedig a Hullámtörésben megjelent Venus keltette fel a zsűri érdeklődését. Nagy Marcit be nem fejezett projektekről, képregényes szerkesztői gyakorlatáról és görög istenekről Dolgos Péter kérdezte.
A legjobb képregényeknek járó Alfabéta-díjakat idén június 26-án a Képregényteraszon adjuk át.
Dolgos Péter: Tavaly a Tesók című kisfilmedet is több díjra jelölték, és hozott is el díjat. Most a Venus vár a hirdetésre. Eredményes időszaknak tűnik. Hogy vagy? Hogy bírod tempóval? Mennyire motiválnak ezek a jelölések?
Nagy Marci: Nagyon hálás vagyok értük, őszintén jól esnek. Valójában elég nehézkes, zötyögős és nem jó értelemben fárasztó volt az elmúlt egy-két évem, leszámítva a sűrű, de hasznos munkával túlterhelt időszakokat, de ezekből sajnos kevés volt. Mind a kisfilmemen, mind ezen a képregényen nagyon szerettem dolgozni. Most próbálom lassan újra felvenni a stafétát és újra valami értelmeset csinálni.
Dolgos Péter: Hogyan zajlott a munka a Hullámtörés antológián? Felkerestek, adtak témát és határidőt?
Nagy Marci: Az egész Kiss Judit fejéből pattant ki, ő vezényelte és szerkesztette a Hullámtörést. A kutyás képregényes Tya antológia után keresett meg, ahol korábban mindketten szerepeltünk. A kötet alapvetése, úgy emlékszem nagyjából az volt, hogy motiváló, lehetőleg felemelő történetek szülessenek újrakezdésről, problémák megoldásáról, stb. Ezt leszámítva teljesen szabad kezet kaptunk. A kötet készülésének folyamán folyamatosan figyelemmel kísértem, ki hogyan haladt (ez az ilyen projektek legjobb része), de ezen felül egészen a megjelenésig nem nagyon kommunikáltam senkivel. A kötet megjelenésekor viszont közösen összedobtunk egy kis reklámfilmet.
Dolgos Péter: A Hullámtörés kötetben hét történet szerepel, melyeknek a vezérmotívuma az újrakezdésen kívül még talán a pozitív szemlélet. Van személyes kedvenced? Mennyire tartod magad pozitív embernek?
Nagy Marci: Nem igazán. De amíg ez másoknak nem zavaró, addig nem is feltétlen baj. Nagyon szerettem a kötetből Koska Zoli történetét, a Lyolyabi és Rizmirángot (szégyen, de meg kellett néznem a címet, képtelen vagyok ezt a két nevet megjegyezni). Akárcsak az összes többi képregényének, ennek is nagyon jó ritmusa van, nagyon olvastatja magát, baromi természetes az egész. Fintor Gréta képregényét is nagyon szerettem, szerintem eléggé univerzális és a rajz is nagyon szép. Őszintén szólva, az egész kötet tök jó lett. Örülök, és hálás vagyok, hogy tudjuk néha éppen megfelelő erősséggel rugdosni egymást és önmagunkat, hogy néha-néha össze tudunk ilyesmit rakni.
Dolgos Péter: Ennyire motiválnak a többiek, mások munkái?
Nagy Marci: Persze. Ahogy az alkotok 90%-ának, nekem se ez a hivatalos munkám, sokat segít, ha nem teljesen egyedül kell dolgoznom, ha látom, hogy mások hogyan haladnak. Enélkül hajlamos vagyok már a tervezési fázisban teljesen elveszni. A Venusban például összesen három helyszín van csak, ehhez mégis napokig gyűjtögettem referenciákat, a 2018-as Elsiehez még sokkal tovább, a Tesók c. kisfilmemhez pedig hónapokig. Lehet, hogy a végeredményen ez nem ütközik ki, nekem mégis fontos. Mivel elveszek a részletekben, egyre kevésbé látom az adott projekt végét. Segít, ha vannak határidők, paraméterek, megadott témák és látom, ha másoknak ez kicsit gördülékenyebben megy. Az pedig, hogy egy antológia a vége, szépen megosztja a munkát. Nem kell ennyit görcsölni.
Dolgos Péter: A Venusban nem használsz szöveget. Hogy érzed, el tudtad érni, amit akartál, ki tudtad fejezni magad papíron a párbeszédek és leírt gondolatok nélkül is? A mimikák a képregényben mégsem úgy mozognak, mint az animációban. Mennyire nehézség ez ilyenkor, ha nehézség egyáltalán?
Nagy Marci: Amit veszítek a mozgás és a hang hiányával, kiegészül az oldalak és képkockák adta új lehetőségekkel. A képregényben az időkezelés foglalkoztat leginkább, ezt próbálom kiismerni. A mimika nálam pedig annyira leegyszerűsített és direkt, amennyire csak lehet. Szeretem, ha azonnal és nehézség nélkül olvasható amit csinálok. És nagyon lassan rajzolok. A szöveg-nélküliségnek is éppen ez a másik oka: nem írok jó dialógot. Néhány éve rengeteget szenvedtem egy forgatókönyvvel, amiből végül nem lett film, de arra jó volt, hogy megtapasztaljam milyen nyögvenyelős párbeszédeket írok. Ha pedig valami ront a munkámon, azt inkább nem csinálom (vagy majd egyszer megtanulom).
Dolgos Péter: Térjünk vissza ahhoz, hogy az idő érdekel. Az időkezelés miben más a képregényben, mint az animációban?
Nagy Marci: Nehéz szóban megfogalmazni… na, ezért se írok dialógot. Mindkét esetben egy magamnak felállított és tudatosan szűk keresztmetszetben dolgozom. Teljesen szándékos, hogy nem használom ki a rajz és a rajzolt mozgókép adta minden lehetőséget. Többnyire “reális” környezetben bemutatott, egyszerű narratívával elmesélt történetek ezek, ahol minden formai megoldás az érthetőséget, a megfelelő információ pontos átadását szolgálja. Legalábbis ez a terv. Így viszont lehetőségem van az adott médiumon belül csak azokkal az aspektusokkal kísérletezni, amik érdekelnek. Ilyen az idő. Tempó- és ritmusváltásokkal szerintem hihetetlenül sok mindent be lehet mutatni és el lehet fedni.
Mozgóképen ezt elsősorban vágással, beállításokkal, hanggal, a mozgatás milyenségével tudom kihasználni. A képregény kevésbé folyékony, ott teljesen más eszközökkel kell operálnom. Ez utóbbit nem is tanultam hivatalosan, ezért csak arra tudok építeni, amit magam lestem el innen-onnan. Mikor egy animatikot nézve úgy érzem, hogy az adott jelenet túl gyors, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha kitoldom, beiktatok kiállásokat vagy lelassítom az egészet. Képregény esetében ezeknek a problémáknak a megfogalmazására nem tudok ennyire egyértelmű javításokat. Van, hogy ugyanennek a hatásnak az eléréséhez be kell toldjak paneleket, szét kell dobnom az egészet több oldalra, be kell iktatnom egy lapozást, vagy éppen ellenkezőleg, be kell sűrítenem egy hangsúlyosabb képbe, ki kell húznom a margón túlra, vagy esetleg kidobom a hátteret. Lecserélem a beállításokat, megváltoztatom a panelek méreteit, formáját, elrendezését, sűrűségét, stb. Persze, ugyanez részben igaz mozgóképre is, van, hogy teljesen át kell strukturálnom az adott jelenetet ha nem jó a tempója, de ebbe ne menjünk bele.
Dolgos Péter: Vénusz a szépség és a szerelem Istennője. Macskás néninek képzelted el? Már ha innen van a név.
Nagy Marci: A szerelem istennője, aki összehoz embereket, ha akarják, ha nem. Nem emlékszem pontosan, honnan jött az ötlet, talán onnan, hogy egyesek az amerikai szuperhősöket a görög mitológia hőseihez hasonlították. Csak szerettem volna egy olyan történetet, ahol valaki azzal oldja meg a helyzetet, hogy végülis nem old meg semmit – és valahol ez a szuperképessége.
Dolgos Péter: Egy tavalyi interjúba azt mondtad, hogy nem nagyon készítettél eddig happy endes történetet, de erre lehet azt mondani, hogy jó a vége, nem? Ha eltekintünk a betegágytól és az öregedéstől.
Nagy Marci: Több irányból is nézhető, végülis senkinek nem esik baja a képregényben, látszólag mindenki jobban jön ki a konfliktusból, mint ahogy belement. Eredetileg egy teljesen más történetet szerettem volna készíteni, de az az előzetes tervezés szerint nagyjából negyven oldalt tett volna ki, és erre egyszerűen nem volt időm. Egy coming of age sci-fi lett volna kiskamaszokról, a végén idegen hadi űrhajók érkeznek a földre. Annál ez mindenképpen egy direktebb és kevésbé furcsa történet lett, úgyhogy azt hiszem, jobban jártunk vele. Talán majd egyszer megcsinálom azt is.
Dolgos Péter: Ezek után tervezel hosszabb képregényt, vagy maradnak az antológiák?
Nagy Marci: Egyszerűen nincs időm hosszabb történetekre munka mellett/helyett. Ehhez komoly befektetés és/vagy hatékonyság szükséges. Az antológiák viszont olyannyira maradnak, hogy idén Halloweenre ismét szeretnék kihozni egyet többedmagammal. Horror tematikájú kötet lesz és egy nagyon színes és erős csapat dolgozik rajta, telis-tele régi és új alkotókkal. Emellett egy ingyenes társasjátékon dolgozom, amit szintén évekkel ezelőtt kezdtem, de remélhetőleg idén elkészülök vele.